Vendégkönyv
Köszönjük figyelmüket. Reméljük, oldalunk legalább akkora örömet okozott Önöknek, mint nekünk. Észrevételeiket, hozzászólásaikat szívesen vesszük. Az üzenetek moderálás után 1-2 napon belül olvashatóak az oldalon. Amennyiben nem szeretnének vendégkönyvünkben megjelenni, úgy kérjük, levelükben jelezzék felénk.
Köszönettel, Osztrogonácz Róbert
Üzenet írása a vendégkönyvbe.
Név: Katalin
Üzenet:
Nagyon szép kemencéket építesz, én csak tudom, mert én még kemencés házban nőttem fel, ahol édesanyám hetente sütött kenyeret, főzött, és melegedtünk mellette. A kolbász-hurka sütéshez ajánlom, hogy alulra tegyétek a besózott félbe vágott krumplit, a tepsi végébe 1 kg jól kicsavart savanyú káposztát, erre rá a hurkát-kolbászt és így süssétek meg. Egyszerre kész a köret a főétel és isteni finom. Most én is azon gondolkozom, hogy kemencét rakatok, ugyanis a gázt már nem lehet megfizetni, és azzal sincs gondom, hogy hogyan kell benne fűteni. És azok a csodálatos rétesek, kalácsok, bab- és káposztalevesek húúú most is érzem az ízüket. Ja és kenyérsütéskor lángosok, túrós, káposztás, sima, és én mint gyerek nekem mindig készült egy kis "madárlátta" cipó is. Nagy örömet szereztél a képekkel, és egyre inkább érik bennem az elhatározás, hogy a nyáron kemencét rakatok. További sikeres kemencerakást kívánok !!!!
Agyagkemence.hu: köszönjük szépen, nekünk is igen nagy örömet okoznak kemencéink, kívánjuk, hogy mielőbb teljesüljön ez az álom, a receptet pedig kipróbáljuk.
Recept és üzenet Japánból:
Név: Lorincz Istvan, Japanbol
Üzenet:
Tisztelt Osztrogonacz ur,
Az elobbi gyuras nelkuli kenyer-beirasomat elobbi levelezesimbol ideztem.
Javasolom probalja ki es nem fogja megbanni.
Semmikeppen sem irtam dicsekves vagy felvagasbol, hanem csak oromunket szeretnem megosztani. Ugyanis itt Japanban rettenetes edes kenyerek vannak. Europai ember azt meg nem eheti foleg sos etellel.
A gyurasnelkuli kenyer annyira csodalatosra sikerul, akarhanyszor sutjuk, hogy olyat Magyarorszagon sehol sem sikerult enni csak Nemetorszagban Freiburg felett Titisee-ben a Feketeerdoben.
A bubos kemenceje csodalatos. Sajons itt Japanban alom marad, mert nincs lehetoseg helyesen elkesziteni es mukodtetni. Itt Europai ertelemben vett gaz vagy elektromos suto sem letezik, csak paranyi halsuto. De egy amerikai misszionarius baratunk nekunk adta a sajatjat mivel visszamegy az Allamokba. Hat azota tobzodunk a kenyerben, gyermekeink nem tudnak betelni vele. Ha gondolja, nem feltetlenul kell megjelenjen uzentem a Vendegkonyvben. Tisztelettel Steve Istvan Lorincz , Sapporo varos.
Agyagkemence.hu: Kedves István, köszönjük a receptet, felkerül a receptjeink közé, hamarosan ki is próbáljuk. Örülünk, hogy oldalunkkal egy kis hazai hangulatot tudtunk varázsolni Önöknek.
Név: Beke Tibor szekelyfold
Üzenet:
tetszik nekem a kemences oldal es mi is sutunk benne leggyarabban pityokas krumplis kovaszos kenyeret fris kaposzta levelen legutob medvetalpat sutottem afonyas martassal es persze a szekely kurtoskalacs is jol megsul a kemenceben es a malac almaval a szajaban ropogosra sutve es meg mire jo a kemence a bubjaba femedenyel kovekkel meg sorolhatnam tisztelem Robertet es ha erdelybe jar szivesen megvendegelem hetszivafas nemes szilvapalinkaval kemences husokkal hazikenyerel pityokaboral mert a szekely ugy csinal bort,hogy pityokat cserel szolore
Agyagkemence.hu: kedves Tibor, köszönjük, ha Erdélyben járunk eleget teszünk meghívásának.
Név: Fehér Ferenc
Üzenet:
Ezt az oldalt nézegetve kaptam kedvet a kemence épitéshez és megcsináltam a családom nagy örömére elsö sütésünk nagyon jól sikerült közelebb hozta a családot ami nagyon nagy szó a mai világban köszönettel F.Ferenc
Agyagkemence.hu: köszönjük, a kemencéhez sok meghitt pillanatot kívánunk.
Név: István
Üzenet:
nagyon jok a receptek GRATULÁLOK
Agyagkemence.hu: köszönjük. A recepteket folyamatosan bővítjük, reméljük sok örömet okoztunk velük.
Név: U.Henriette
Üzenet:
Kedves Róbert! Csodálatos a honlap. A könnyebb választás érdekében minden fotó alá az árát biztosan feltüntetném. Engem pl. egy olcsóbb mobil kemence érdekelne.
Üdvözlettel: U.Henriette
Agyagkemence.hu: köszönjük.Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül és árajánlatot küldünk a kemencére.
Név: D Krisztián.
Üzenet:
Hálásan köszönöm hogy megteremtettétek e csodát nekem és kis családomnak! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Vásárnapon kipróbáltam tökéletesen működik. Kicsi, praktikus, tökéletes és a hangulata leírhatatlan! Mindenkinek csak ajánlani tudom! A kis házunk legszebb hagyományőrző dísze. Örülök hogy megismertem Osztrogonácz Róbert!
Üdvözli önt:D.Krisztián.
Agyagkemence.hu: örülünk, hogy ilyen nagy örömet okozhattunk.
Név: D. Zoltán
Üzenet:
Az oldalatokat nézve nagyon megéheztem, úgyhogy megyek és eszem valamit.
Egyébként meg szuper az egész ahogy van.Gratulálok!
Agyagkemence.hu: köszönjük, jó étvágyat kívánunk.
Név: Viki és Panna
Üzenet:
Nagyon szép kivitelezés és praktikus ötlet a mobil kemence. Már tárgyalok anyósékkal, hogy egy ilyen csodát teremthessünk a kertjükbe, mert sütögetni és enni ők is szeretnek. És egyébként is régi álmom egy ilyen csudaszép búbos.
És a honlap is szuper!
Felhasználóbarát és esztétikus. Gratulálok!
Agyagkemence.hu: köszönjük, ha szükséges érvekkel szívesen segítünk.
Név: Hauser Mária
Üzenet:
Csodálatosan szépek ezek a kemencék! Soha nem gondoltam volna, hogy van, aki ilyen szépen dolgozik. :)Nekem és a férjemnek 9 saját gyermekünk van, és igen nagy hasznát látnánk egy ilyen "mobil" kemencének. Most, hogy felment a kenyér ára, rögtön erre a lehetőségre gondoltam. Már rég tervezzük, ezt a lehetőséget, de nem tudtuk, hogy hogyan kéne hozzáfogni. Nagyon jók a képek. Köszönöm, hogy megnézhettem. Nagyon hangulatos az egész oldal. Kedvet kap az ember a vidék újraélesztéséhez, a régi ételek kipróbálásához.
Agyagkemence.hu: köszönjük. Elérhetőségeinken keresztül ha felveszik velünk a kapcsolatot segítünk a kemence kérdésében.
Név: Adrianna
Üzenet:
Sziasztok, szivem vágya hogy egyszer egy ilyen kemencém legyen a udvarunkon.
Hol tudnám megvásárolni? Búbos agyag kemence érdekelne.
Agyagkemence.hu: Kedves Arianna, remélem tudunk segíteni a megadott e-mail címen keresztül felvesszük a kapcsolatot.
Név: Buzsáky Péter
Üzenet:
Szia!
Tetszenek a munkáid és jó a honlapod. A szövegek is jók. Az én honlapom az csak árnyékába bújhat el.
Gratulálok!
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Stefán Marcsi
Üzenet:
Nagyon szép a honlap, gratulálok hozzá.Egy kis időutazáson vettem részt, ahogy nézegettem a fotókat, mert a nagyszüleim Nagykőrösön éltek és nekik is volt búbos kemencéjük. Küldök Önnek egy fotót a kacsasütőről, mert láttam, hogy nincs fotó róla. Ezt a kacsakoporsót - mert így is hívják - a mesterem Kabai Erzsi fazekas, népi iparművész készítette.
Agyagkemence.hu: köszönjük. Örülünk, hogy örömet okoztunk és szép emlékekre emlékeztethettük. Köszönjük a képet is. Hamarosan felkerül az oldalra.
Név: Kacsó Márton
Üzenet:
Az oldal nagyon igényes, mind tartalmában, mind képanyagában. Mi is visszataláltunk a "régi ösvényre" - azaz jövő tavasszal készítem el a saját kemencénket cserépből - Gyergyószentmiklósi minta szerint.
Gratulálok - terjeszteni fogom az oldalt és a címük.
Isten áldja magukat:
Kacsó Márton
Agyagkemence.hu: köszönjük. Sok sikert kívánunk a kemenceépítéshez.
Név: Hegyközi Anikó
Üzenet:
Gratulálok az oldalhoz. A receptek nem okoztak csalódást, finomak. A képek gyönyörűek, a kemencék mutatós mesterművek. Szeretek elidőzni ezen az oldalon. köszönöm.
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Baki Janos
Üzenet:
Szep munka
Ilyen szakemberekre lehetünk büszkek.
Üdvözletel Baki Janos Siegen NSZK
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Erik
Üzenet:
A számodat és a honlapod címét megadtam másnak is aki látta a KEMENCÉNKET hátha megrendelők lesznek ők is.
Még egyszer köszönjük ezt a MESTERMUNKÁT!
Agyagkemence.hu: Használjátok egészséggel, örülünk, hogy munkánkkal örömet szereztünk.
Név: Ada
Üzenet:
Nagyon szép az oldal, jól kidolgozott. A kemencéken látszik a precíz munka. Élmény volt megnézni.
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Léna
Üzenet:
Köszönöm azt a varázslatos hangulatot amit az oldal böngészése nyújt. Igazán meleg, kalács illatú érzés. Gyönyörűek a kemencék.
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Zsolt
Üzenet:
Nincsenek kis igényeim, de szebb lett mint gondoltam és nem utolsó sorban ár/érték arányban verhetetlen!
+++Köszi Robi!+++
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Árpi
Üzenet:
Sziasztok,
szép az oldal. Tetszik a kiégetett agyag menü :)
Szépek a kemencék is, ha tehetnénk, nálunk is lenne egy a nappaliban.
Árpi
Agyagkemence.hu: köszönjük, a design Ildi érdeme, mi is nagyon hálásak vagyunk érte.
Név: Füles....
Üzenet:
Nagyon szépek.... nagyon szép oldal. Gratula a kivitelhez.
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Móni
Üzenet:
Nagyon szép az oldal, ügyesen megcsináltátok Edina! Gratulálok!
Móni
Agyagkemence.hu: köszönöm :O)
Név: Vzsuzsa
Üzenet:
Sziasztok!
Nagyon szép az oldal, de csak azért írok, mert Edina nem hagy békén! :)
Puszi Z.
Agyagkemence.hu: köszi, mi is szeretünk Zuzsi :O)
Név: Krisztobán
Üzenet:
Helló!
Nyár vége felé én is szeretnék egy ízléses de ugyanakkor pimasz kemencét a szőlőlugas alá. Szeretném a véleményedet illetve tanácsaidat kérni egy számodra megfelelő napon,szerény otthonomban némi étel és ital elfogyasztása közben. Bízva várom válaszod! (csók az Edinek). Krisz.
Agyagkemence.hu: a meghívásnak eleget téve a megbeszélést hamarosan megejtjük, melyhez hozzájárulok némi nemes, jó fajta veresborral.
Név: Szilvi
Üzenet:
Nagyon szép lett az oldal, gratulálok!
Remélem nyáron szerveztek egy bemutatót, ahol a sok recept közül néhányat meg lehet kóstolni. Pl. hagymás kenyér, sült csülök....:-)
Sok sikert!!!
Agyagkemence.hu: köszönjük. Bármikor szívesen látunk, értesíts érkezés előtt és befűtjük a kemencét.
Név: Krisztinke
Üzenet:
Sziasztok!
Gyönyörűek a kemencék. Esetleg a kemence típusokat felsoroló részhez is tehetnétek 1-1 képet illusztrációként.
Sok sikert!
Agyagkemence.hu: köszönjük. Az oldal feltöltése, frissítése folyamatos, hamarosan újabb képek kerülnek fel.
Név: Kriszta
Üzenet:
Klasszak a kemencék. Majdnem jó a weboldal, csak a recepteket hiányolom.
Egyébként gratulálok :)
Agyagkemence.hu: köszönjük. A recepteket feltöltöttük és folyamatosan bővítjük.
Név: Vendég mz/x
Üzenet:
Igazán szépek a kemencék!
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Harnos Kornélia
Üzenet:
Nagyon szép kemencék, nagyon szép weboldal, gratulálok! :-)
Agyagkemence.hu: köszönjük.
Név: Attila
Üzenet:
Nagyon szépek, csak gratulálni tudok neked!
Így tovább...
Agyagkemence.hu: köszönjük.
|